Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Kovács András Ferencre emlékezünk

    2024. augusztus 14.
    Augusztus 14-én, szerdán 17 órától a Vécsey-ház udvarán, a Partiumi Magyar Napok részeként, „Jó leszel, erős, békés és szabad” címmel szervez Kovács András Ferenc megemlékezést a Szamos Diákirodalmi Kör, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és a Harag György Társulat.
    A műsorban fellépnek a Harag György Társulat művészei (Bándi Johanna, Kovács Éva, Laczkó Tekla és Nagy Orbán), a Szamos Diákirodalmi Kör (Hága Jázmin, Loga Szilárd Áron, Németi Nóra, Sopoian Dorka és Vizsnyovszky Barbara), illetve a Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő által vezetett Szép Beszéd Stúdió növendékei (Urbán Zsófia és Vida Gábor). A műsor elején Elek György, a Szamos folyóirat főszerkesztője és Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója beszél Kovács András Ferenc szatmári kötődéseiről. Részt vesznek KAF személyes ismerősei, akik emlékeikről beszélnek.

    A PMN egyik fontos feladatának tartja, hogy egy-egy kulturális program megszervezésével felhívja a figyelmet olyan személyekre, akik életútjuk során kiemelkedő eredményeket értek, vagy érnek el. Kovács András Ferenc a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban tanult, sok időt töltött az Északi Színház falai között, költészete és szerkesztői munkája olyan szintre emelkedett, hogy Kossuth-díjjal jutalmazták.

    Szatmár megyében még sokan élnek, akik személyesen ismerték, őrzik a közös emlékeket, mások versei és más írásai miatt kedvelik. Nem élte meg a 65. évét, költői hagyatéka viszont mindenki számára elérhető. A PMN-en megrendezésre kerülő beszélgetés és versműsor mindenkit ösztönözhet arra, hogy olvassa verseit és gazdagodjon érzésekkel, ismeretekkel, tudással…
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu