Hírek

Máté Gábor elmondta: a Katona József Színház minden dolgozója büszke lehet rá, hogy a folyamatosan fennálló gazdasági nehézségek ellenére a 40. évad az intézmény gyökereihez méltó módon zajlott le;
Ősztől öt új tag, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Pásztor Dániel színművészek, a Fullajtár –Zsámbéki, majd Jákfalvi-Tárnoki osztály idén végzős növendékei, valamint Szabó-Székely Ármin dramaturg csatlakozik a színházhoz.
Az évadzáró elején néma felállással emlékeztek Hoffmann Évára, aki nyugdíjba vonulásáig 34 éven át volt a Katona kellékese, kelléktárvezetője, a portaszolgálat munkatársára Molnárné Faddi Évára, valamint a színház alapító tagjára, a Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészre, a Nemzet Színészére, Máthé Erzsire.
Idén a színház három játszóhelyén 105%-os látogatottság mellett összesen 540 előadást láthatott mintegy 97000 néző. Legtöbbször, azaz 168-szor Mészáros Béla lépett színpadra, őt 161 előadással Rajkai Zoltán, 152 estével pedig Vizi Dávid követte.
A tervek szerint a 2023/24-es évad első két premierjét októberben tartják.
Kocsis Gergely Kedd című művét a szerző rendezi a Kamrában, majd Székely Kriszta, Szabó-Székely Árminnal közösen dolgozva Madách Imre Az ember tragédiájából, Embtrag címen készít előadást a nagyszínpadon.
A bemutatók sora december közepén folytatódik; Amíg Fehér Balázs Benő, Laboda Kornél adaptációjában, Boris Vian Pekingi ősz című darabját próbálja a Kamrában, a Katonában Tarnóczi Jakab az Extázis munkacímű előadást állítja színpadra. A szövegkönyvet a rendező és Varga Zsófia dramaturg közösen írja.
Az évad második fele – a tervek szerint – a következőképpen alakul: 2024 februárjában Ruben Östlund Lavina című filmjéből Pelsőczy Réka készít színpadi változatot a Belvárosi Színházban. Az előadás a Katona és az Orlai Produkció együttműködésében valósul meg. Áprilisban Kizlinger Lilla, a Sufni-projekt II. keretein belül, Weöres Sándor azonos című műve alapján a Psychét viszi színre, Bíró Zsombor Auréllal közös átdolgozásban. A mentorprogramot Zsámbéki Gábor vezeti. Eközben Horváth Péter Jóccakát című darabját Ascher Tamás rendezi a Kamrában. Ezzel párhuzamosan Dömötör András, Laboda Kornél és Benedek Albert adaptációjában a Mefisztóland munkacímű produkciót Dömötör András állítja színpadra a Katonában. A 2023/24-es évad utolsó premierjére – előbemutatóként – várhatóan júniusban kerül majd sor; szintén a Sufni-projekt II. részeként Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye alapján Sárszeg - világmegnemváltás címmel készít előadást Antal Bálint.
A fentieken kívül, a következő évadban a Behívó is létrehoz egy tantermi előadást, a Katona művészeinek közreműködésével.
A Behívó színházpedagógiai programjuk inernzív évet zárt. A középiskolásoknak szóló foglalkozások mellett improvizációs workshopokon és közönségtalálkozókon vehettek részt a Katona felnőtt nézői is. Folytatódott a Rákospalotai Lánynevelő Intézettel közös munka, amiben színházpedagógus mellett Vizi Dávid is részt vett. A Vági Eszter vezette Katona klub fókuszában idén a szabadság-test-kontroll hármasának témájából készült, Minden vízbe mártott című előadás állt. A Végh Ildikó vezette Kossuth Lajos utca projekt bemutatóját 2022 őszén tartották, ahol a Kossuth Lajos utca több területén elevenedtek meg a fiatalok által gyűjtött jelenetek. Ugyanez a csapat, néhány TÁP-os fiatallal és a társulat tagjaival kiegészülve vett részt Vajdai Vilmos rendezésében a Metró szele borzolja a hajunkat című performanszban, a Ferenciek terén. Volt Újranéző-sorozat, ahol a színház egy-egy emblematikus előadását nézték meg, a Tavaszi Fesztivál keretében pedig bemutatásra került a Katona40 sétaszínházi előadás, ahol a társulati tagokkal öt különböző helyszínen elevenítették fel a Katona elmúlt évtizedeit. Ugyancsak a Tavaszi Fesztiválon volt látható a Behívó Hamburgban készült előadása, a Van egy ország, ahol a fiatalok arról gondolkodtak, milyen volt felnőni abban a politikai rendszerben, ami körülvette őket az utóbbi években.
A 2022/23-as évad szakmai elismerései; nyolc kategóriában tíz díjat nyert a Katona József Színház a Színházi Kritikusok Céhének 43. Díjátadóján:
Legjobb előadás megosztva: Káli holtak, Melancholy Rooms
Legjobb rendezés: Káli holtak, Dömötör András
Legjobb női epizódszereplő: Fullajtár Andrea, Káli holtak
Legjobb férfi főszereplő: Tasnádi Bence, Káli holtak
Legjobb férfi epizódszereplő: Mészáros Béla, Isten, haza, család
Legjobb színházi díszlet: Melancholy Rooms, Giliga Ilka
Legjobb színházi zene: Hunyadi Máté-Bencsik Levente, Melancholy Rooms
Legjobb új magyar dráma megosztva: Spiró György: Főtitkárok - Térey János: Káli holtak
Psota Irén-díj - Szirtes Ági
Bán Jánosról kisbolygót neveztek el
Arany Medál-díj - az év színésznője - Pálmai Anna
Soós Imre-díj - Rujder Vivien
eSzínház Fesztivál - Papageno különdíj: Mennyekbe vágtató prolibusz. Rendező: Tarnóczi Jakab és Török Marcell Összeállította: Fekete Ernő.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György