Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    “Az Ég tartja Kecskemétet” – reflektorfényben Szent Erzsébet

    Morva Daniella
    2023. szeptember 25.
    Hivatalosan is megnyitotta nagyszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szeptember 22-én, Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musicallel. A darab a hit, a belső szépség, a szellem és a lélek találkozását dolgozza fel.
    Cseke Péter: Rendkívül fontos állomása ez a magyar musicalszínjátszásnak
    Cseke Péter: Rendkívül fontos állomása ez a magyar musicalszínjátszásnak
    Fotó: Góg Zsolt

    Fotó: Góg Zsolt

    „Az igazi és legfőbb erőssége a Kecskeméti Nemzeti Színháznak, hogy fantasztikus színészek vagytok! A közönség ebből talán csak annyit lát, hogy az előadás csodálatos, de valójában ez egy kiváló társulat, kivételes színészi képességekkel, gyönyörű hangokkal” – hangsúlyozta Cseke Péter, a teátrum igazgatója, az Árpád-házi Szent Erzsébet életéről szóló előadás rendezője, a díszbemutató után. 

    Mint fogalmazott, az alkotók számára óriási öröm, hogy végre Kecskemétre is eljuthatott ez a nagy utat bejárt musical, korábban ugyanis Budapesten, más szereposztásban már látható volt, szeptember elsején és másodikán pedig – vendégekkel kiegészülve – a kecskeméti társulattal mutatkozott be a Margitszigeti Színházban.

    Cseke Péter: Rendkívül fontos állomása ez a magyar musicalszínjátszásnak
    Cseke Péter: Rendkívül fontos állomása ez a magyar musicalszínjátszásnak
    Fotó: Góg Zsolt

    Zsuffa Tünde, a regény írója felidézte a közös munka első pillanatait. „Szikora Róbertnek már tizenkét éve nagy álma, hogy musical formájában mutathassa meg Szent Erzsébet történetét. Most látta elérkezettnek az időt, így felkért a szövegkönyv megírására. Jeleztem felé, hogy mivel én nem vagyok színházi ember, legfeljebb egy regényt tudok belőle írni. Kellett is néhány hónap, mire beadtam a derekam. A pandémia nagy hatással volt rám, érzékennyé tett engem, így azt éreztem, itt az ideje, hogy kilépjek egy kicsit az írói komfortzónámból” – mondta, majd hozzátette: először a kor ragadta meg, a címszereplőre csak később kezdett el fókuszálni.

    „Egyre inkább megismertem és ezzel együtt megkedveltem őt. Egy hús-vér nőről beszélünk, aki szenvedélyesen szerette az életet és a világot. Ha most élne, valószínűleg ugyanazokat az üzeneteket próbálná átadni nekünk, amelyeket a középkorban: hogy igenis létezik a szerelem, a barátság, az igaz hit és a hazaszeretet.”

    Fésűs Nelly Zsuffa Tünde írónő vendégeként érkezett a díszbemutatóra
    Fésűs Nelly Zsuffa Tünde írónő vendégeként érkezett a díszbemutatóra
    Fotó: Góg Zsolt

    Az író és a zeneszerző Zsuffa Tünde és Szikora Róbert személyében tehát már a kezdetektől adott volt. Ők kérték fel Lezsák Sándort a szövegkönyv megírására, aki aztán Cseke Péternek ajánlotta fel a musical rendezését.

    „Az első pillanattól kezdve közösen álmodtunk a megvalósításról, hetente találkoztunk, együtt ötleteltünk a csapattal, nagyon harmonikusan tudtunk közösen dolgozni. Igyekeztem a lehető legpontosabban megvalósítani, amit Tünde a regényírás közben elképzelt. Fontos mérföldkő volt számomra, amikor a régi alkotótársak – Károly Kati zenei vezető, Szendrényi Éva díszlettervező és Berzsenyi Krisztina jelmeztervező – is csatlakozhattak a csapathoz” – idézte fel kezdeti emlékeit a rendező. A kecskeméti előadás ugyanezen nevekkel érkezett meg Kecskemétre is, az alkotók közé továbbá Túri Lajos Péter koreográfus csatlakozott.

    Lezsák Sándor, a darab forgatókönyv- és dalszövegírója, valamint Cseke Péter rendező
    Lezsák Sándor, a darab forgatókönyv- és dalszövegírója, valamint Cseke Péter rendező
    Fotó: Góg Zsolt

    A szereplők valamennyien a Kecskeméti Nemzeti Színház társulatának tagjai, Buch Tiborral kiegészülve. A címszerepben Bori Réka látható, a főbb szerepekben továbbá Koltai-Nagy Balázs, Sipos Imre, Szabó Dorottya, Märcz Fruzsina, Szerednyey Béla, Ferencz Bálint, Szegvári Júlia, Hajdú Melinda, Kovács Gyopár, Orth Péter, Varga-Huszti Máté, Aradi Imre, Mechle Christian, Lakatos Máté, Pál Attila, Sipos Áron, Sirkó László és Körtvélyessy Zsolt láthatók. Az előadásban nyolc gyermekszereplőt, valamint a teátrum énekkari művészeit és táncművészeit is láthatja a közönség.

    Cseke Péter úgy véli, az elmúlt években számtalan kiváló musical született, mégis: ehhez hasonlóra még nem volt példa. Ahogy fogalmazott: Az Ég tartja a Földet a hit, a belső szépség, a szellem és a lélek találkozását dolgozza fel páratlan módon. „Rendkívül fontos állomása ez a magyar musicalszínjátszásnak. Bízom benne, hogy egyre több olyan darab születik majd, amely Szent Erzsébethez hasonló példaképeket állít a középpontba. Nagyon fontosnak tartom, hogy ma Magyarországon olyan történetek szülessenek, amelyeket magyar alkotók álmodnak színpadra, magyar hősökről, kiváló magyar színészekkel.”

    Aradi Imre színművész az előadás gyermekszereplőivel
    Aradi Imre színművész az előadás gyermekszereplőivel
    Fotó: Góg Zsolt

    A bérletrendszernek köszönhetően az ifjúság számára is elérhető lesz a 2023/24-es évadban az előadás. A tervek szerint közel tízezer gyermek fogja látni, ami az alkotók számára hatalmas öröm, hiszen hozzájuk éppúgy szól a történet és a tanítás, mint a felnőttekhez.

    Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical egész évadban látható lesz a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.

    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu