Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    A 12. SZÍN-TÁR tanulságai

    Tóth Kata
    2021. október 7.
    Tóth Kata, a fesztivál szakmai vezetőjének számvetése az idei Színházi Egyetemek Találkozójáról.

    A világjárvány eddigi három hullámát elszenvedte a színészképzés is, ezt második éve tapasztaljuk. Azért szerencsére még így is akadtak kellemes meglepetések. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábszínész osztályának „Rómeó és Júlia” című előadása a legjobb előadás díját, míg Szántusz Noya, a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar elsőéves mesterszakos hallgatójának „Ajándékul vegyétek tőlem” című kísérleti performansza a Magyar Művészeti Akadémia Díját nyerte el.

    Az előadásokat követő szakmai beszélgetéseken csaknem mindegyik osztály arról számolt be, hogy háromszori nekifutásra készült el az adott produkció, hogy kénytelenek voltak otthon, egyedül vagy online dolgozni; ezek a körülmények semmi esetre sem szolgálják a színészmesterség elsajátítását, egy sikeres vizsgaelőadás megszületését.  

    Rómeó és Júlia

    A Szikszai Rémusz által rendezett Rómeó és Júlia egy olyan JÁTÉK, egy olyan VIZSGA, amely megmutatja, ki hol tart éppen, mire képes, mit tanult a mestereitől, hogyan koncentrál, mit kezd a feladatokkal.  

    A SZÍN-TÁR több mint egy évtizedes sikert tudhat maga mögött, de zsűritársaimmal - Csapó Virág, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze; Galambos Attila, a KKJNSZ irodalmi vezetője; valamint Szabó Attila színháztörténész, tanár, PIM-OSZMI - egyetértettünk abban, hogy a pandémia után a válogatást vissza kell hozni. Legyen eleve egy megmérettetés, hogy egy vizsgaelőadás bekerül a programba! Ehhez persze az is elengedhetetlen feltétel, hogy az intézmények igenis adjanak ezen a héten legalább két napot a fesztiválra látogató hallgatóknak, amikor valóban úgy élhetnek, mint egy színinövendék.

    A kaukázusi krétakör

    Néhány igazán kellemes élményt is kiemelnék azonban a héten tapasztaltakból. A Marosvásárhelyi Egyetem végzőseinek alázata, magukkal szemben támasztott elvárásai, Harsányi Zsolt rendezővel kialakított kapcsolata példaértékű.  A kolozsvári Tatár Zsuzsa és Szántusz Noya bátorsága, őszintesége, amely átsütött előadásaikon, úgy érinti meg a nézőt, ahogy kevés színházi élmény. Továbbá megindító volt látni a Pesti Magyar Színiakadémia tehetséges növendékeinek rendíthetetlen akaraterejét és Pál András páratlan színészvezetői képességeit is.

    Külön öröm volt látni, hogy mekkora az érdeklődés az előadások iránt, melyek szinte kivétel nélkül telt ház előtt zajlottak, s hogy a kecskeméti közönség mekkora lelkesedéssel várja a fesztivált évről évre.

    Ajándékul vegyétek tőlem

    Végül, amiről egy fesztivál során a legkevesebb szó esik: a szervezés. Zsűritársaimmal - mindössze annyi volt a dolgunk, hogy kövessük a programfüzetben leírtakat; minden gördülékeny volt, zavartalan és professzionális, köszönhetően Mészár Zsuzsa évtizedes munkájának és Matók Szilvia főszervezőkénti debütálásának, valamint a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház műszaki munkatársainak, akik lehetővé tették, hogy az előadások megvalósuljanak. Köszönet mindannyiuk munkájáért!

    A találkozó támogatója az EMMI, az EMET, az NKA és az MMA.

    • Interjúk

      A senki fája

      Árpád, elindítom a telefonon a rögzítést, kezdjük.
      – Velem ilyen tekerős izével kellene felvenni ezt a beszélgetést, amivel Bartókék dolgoztak annak idején. A régmúltból maradtam itt, az passzolna hozzám.
      Bérczes László
      2026. december 28.
    • Interjúk

      Öt és fél évtized a fényben

      László Béla neve több generáció számára összeforrt a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival. Több mint ötvenöt éve dolgozik a színházi háttérben, világosítóként majd fővilágosítóként rendezők, színészek és nézők élményeit formálja láthatatlanul, mégis meghatározó módon.
      Váradi Nóra
      2026. december 10.
    • Művészek írták

      Frankenstein – avagy a modern Prométheusz

      Kétszáz éve Percy B. Shelley és felesége, Mary a baráttal, Lord Bayronnal írósdit játszottak. Mary 19 évesen így írta meg az ikonikussá vált Frankenstein regényt. Sok átdolgozás lett, hiszen a közönség szeret borzongani. Itt csak a 16 éven felül. Garai Judit és Hegymegi Máté új változata ma lényegében látványszínház.
      Szegő György
      2026. március 10.

    Bemutatók képekben

    • Ivánka bácsi
      Budaörsi Latinovits Színház Ivánka bácsi
      rendezőKeresztes Tamás
    • Kommuna – Székely öko-románc
      Sepsiszentgyörgyi színház Kommuna – Székely öko-románc
      rendezőRadu Afrim
    • Rinocéroszok
      Sepsiszentgyörgyi színház Rinocéroszok
      rendezőBocsárdi László
    • Boldogságkeresők
      Nagyvárad Táncegyüttes Boldogságkeresők
      rendezőGyörfi Csaba

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2026. - THEATER Online - theater.hu