„Világéletemben mindig pénzre vágytam” – írja egy vallomásos novellájában Szép Ernő. És ki nem? Édesapám mondása kívánkozik ide: „Engem nem izgat a pénz. MEGNYUGTAT!” Szép Ernő életét is – mint ahogy sokunkét – végigkísérte a pénz utáni sóvárgás. Nem a felnőttes, beosztó, megfontolt, józan gondolatainkra utalok most, hanem az infantilisebb, álmodozó énünket szólítom meg. Nem azt a bölcset, aki szükségleteink és lehetőségeink kényes egyensúlyát megteremtve az anyagi világban vágyait értelmesen megmetszette. Nem! A minden emberre jellemző vidám és mámoros, végiggondolatlan és felelőtlen ábrándozást hívom tanúnak erre a komédiára, melynek címe: Vőlegény. Elvárunk tehát minden olyan nézőt, aki már elérkezett személyiségfejlődésének azon fokára, hogy nem szégyelli „alantas” vágyait a föníciaiak találmányával kapcsolatban, aki igenis ki meri mondani, hogy a pénz azért jó, ha van!

Szép Ernő fordulatokban gazdag komédiájában ellenállhatatlanul mulatságos szereplők sokaságának mozgatásával sodor minket a nevetés és a szenvedély, a fájdalom és az abszurd humor hullámain át a konklúzióig, a végső és mindent feloldó boldogságig, amely nem más, mint az emberiség legcsodálatosabb találmánya: a szerelem.