A december 16-i este egy támogatói előadás, amiről bővebben itt olvashtasz »»

 

Ezerkilencszázkilencvennyolc december tizenhatodikán

Én kiléptem a Fő utcai lakásom ajtaján,

Mert akkor még ott laktam a bátyámmal együtt.

Az orrom előtt ment el a nyolcvanhatos busz,

A tizenkilences villamos meg nem járt éppen aznap.

Még csak délután három felé járhatott az idő

És azt hiszem, másnapos is voltam.

Szóval sok minden közrejátszhatott abban,

Hogy úgy döntöttem, inkább:

Elsétálok. Elsétálok.

Elsétálok. Elsétálok.

Ez utóbb jó ötletnek bizonyult, mert elég szépen kitisztult a fejem,

Mire fél négy körül beértem a Szkénébe,

Ahol már ott volt Béla, Évi, Kupa, Majka és a többiek,

Végigpróbáltuk az egész előadást,

Aztán elkezdtem bekészíteni a kellékeimet.

És ahogy szép sorban egymásra került az összes kellékem,

Egy dalt énekeltem magamban, amire még most is emlékszem

Hallelujah! Hallelujah!

Hallelujah! Hallelujah!

Most ugrálni fogok az időben össze-vissza

És úgy mondom el a dolgokat, ahogy eszembe jutnak.

Beugrik először a Szarajevói Fesztivál,

Aztán beugranak a cserkúti szilveszterek

Következik a disznóvágás a Kupáéknál,

S hirtelen eszembe jutnak az elvesztett emberek

Virág és Elemér. Virág és Elemér.

Virág és Elemér. Virág és Elemér.

Igen eszembe jutott Virág temetése

De az is, hogy sorban születtek a gyermekek.

Majkának, a Deáknak, nekem, Kupának

Évinek, Tündinek, Antinak és a Szilvinek

És eszembe jutottak azok is

Akiknek a Jóisten ezt nem adta meg.

Végül eszembe jutott a negyvenedik születésnapom,

Mikor a Béla föltette a zenéket, amiket szeretek

Lou Reed, Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa,

De az első dal ez volt, hogy

Hallelujah! Hallelujah!

Hallelujah! Hallelujah!