Az, hogy Voltaire Candide-jával kívánok foglalkozni, az optimizmus szóhoz kapcsolódik. Ahhoz a lenyűgöző szóhoz, amely ma már inkább gúny tárgya lett, vagy épp gyengeségként kezelik. Lényege mintha visszahúzódott volna a valóságtól való félelem miatt.

Mit jelent ma optimistának lenni? Egyáltalán lehetséges még? Lehet-e ma jobbat remélni?

Ezért illesztettem a címbe még egy szót, amely manapság nagyon is ismerős: a radikalizmus.

Ez a Candide egy egyszerű optimista - ez a Candide radikális optimista.

Innen ered a darab címe: Candide, vagy a radikális optimizmus.

Mit keres az ember a világban, és mi az ő létezésének értelme?  - teszik föl a kérdést Aleksandar Popovski legújabb előadásának szereplői a Nemzeti Színház Nagyszínpadán. A Mester és Margarita és a Don Juan nagy sikerű bemutatói után a rendező ezúttal Voltaire legismertebb művét viszi színpadra Candide, avagy a radikális optimizmus címen. Voltaire regénye évszázadok óta az „optimizmus” szóhoz kapcsolódik: ez a szó egykor a “minden jónak“ forrását jelölte, ma viszont gyakran csak gúny tárgya - gyengeségnek tartjuk, az önbecsapás és a megnyugtató magyarázat eszközének. De mit jelenthet ma optimistának lenni? Érdemes-e még hinni abban, hogy a jobb világ lehetséges, és ezért érdemes aktívan tenni érte? Vagy vajon végleg kicsúszott a kezünkből a valóság? Aleksandar Popovski előadása nem ad kész választ a felmerülő kérdésekre; inkább addig forgatja azokat, amíg valamelyiket magunkénak nem érezzük. A darabban a filozófiai viták, a zenés és groteszk epizódok egyszerre jelennek meg, s ezek révén a naivitás, a cinizmus, a hit és a kétség természetes társai lesznek egymásnak. És egyúttal arra hívnak bennünket, hogy mi magunk is számot vessünk a világba vetett hitünkkel és önmagunkkal.