„Gombrowicz drámáinak magva az egyéni szabadság kérdése. «Hol van az a törvény, melynek lélektelen eszközként kell alávetni magam, s nem szabad emberként?» – kérdi az Yvonne, burgundi hercegnőben Fülöp, a trónörökös herceg, s amikor séta közben találkozik Yvonne-nal, e minden tekintetben ellenszenves, csúnya és gőgös lánnyal, Fülöp úgy érzi, fel kell lázadnia a társadalmi hagyomány ellen, mely azt parancsolná az ifjúnak, hogy szép és vonzó lányba szeressen bele. Eljegyzi Yvonne-t, aki így bekerül a királyi udvarba, s ettől kezdve mintegy a próbakő szerepét játssza: Yvonne-hoz fűződő kapcsolatában a dráma valamennyi szereplőjének felelnie kell arra kérdésre, melyet Fülöp a darab elején feltett… Nagyon lényeges Gombrowicz dramaturgiájában az a választóvonal, amelyet Yvonne és a mű többi, lényegileg egyenrangú szereplője közt húz. A királyi udvarban folyó játszma és intrika shakespeare-i drámaépítésre – mint formára - hivatkozik, de egyúttal annak paródiáját is adja; Yvonne jelenléte az udvar minden tagjából – magából Fülöpből is – előcsalja az eddig gondosan a formák mögé rejtett alaktalan ösztönvilágot. Az egymás ellen acsarkodó urak végül is szövetkeznek, az udvar minden erejét és fényét összpontosítja, hogy méltóságteljesen leszámoljon Yvonne-nal: fenséges szertartás keretében teszik el láb alól. Yvonne tehát nemcsak az egyéni szabadság próbaköve, hanem a formáé is… A királyi udvarnak létérdeke, hogy megmentse a formát, ami azt is jelenti, hogy «shakespeare-i» véget kell kieszelniök az intrika befejezéséül, de ez a vég – az Yvonne elleni méltóságteljes összeesküvés – inkább anti-shakespeare-i, mint shakespeare-i, azaz paródia…” (Pályi András)

„Yvonne egy kulcsszemélyiség, egy üzenet közvetítője; ő nem egy absztrakció, de nem is a hagyományos színjátszás egy akármilyen szereplője… Az ő lázadása egy passzív lázadás – fogalmazza a műsorfüzetben közzétett vallomásában az előadás rendezője, az alig másfél esztendeje a főiskola padjaiból kikerült Laurian Oniga.

Yvonne-nak pusztulnia kell, mert az önmaga megváltoztatására képtelen udvar képtelen elviselni egy más magatartásforma létezését önmaga keretein belül.” (Varga Gábor)

„Gombrovicz darabja először Jászvásáron (Iai) került román színpadra, majd a bukaresti Kis Színházban (Teatrul Mic). 1989-ben a nagyváradi színház magyar társulata mutatta be egy kiváló előadásban, Laurian Oniga rendezésében, Maria Maliþa ihletett díszleteiben… Az előadás főbb értékeit a koncepció emberi gondolatvilága, a világos alkotói vonalvezetés, az eredeti művészi nyelvezet jelentik.” (Valentin Silvestru)