Nagy vígjátéki hagyománya van a gazdáját segítő okos szolga vagy egyéb közember figurájának - ide sorolódik az előítéleteket kijátszó, talpraesett borbély, Figaro is, aki Almaviva gróf és a szép polgárleány, Rozina szerelmét segíti diadalra. A maga korában Beaumarchais A sevillai borbélyt csak hosszas viták és harcok után, 1775-ben tudta bemutatni. A korabeli közönség ízlését ugyanis sértette a plebejus főhős szabadszájúsága, cselszövései, egész egyénisége és bántónak találták a klasszicista színjátszás szigorú szabályainak felrúgását is. Ennek ellenére a formabontó, szellemes komédia győzött, és nagy sikert aratott.

Zakariás Zalán rendezőt évek óta foglalkoztatja Beaumarchais; szerinte a szerző gazdag élettapasztalata megmutatkozik műveiben is, nem véletlen, hogy már első darabjában – jóval Molière előtt – komoly jellemábrázolással és történetbonyolítással találkozhatunk. A szerkesztését tekintve is elsőrendű mű több mint komédia: ellentmondások, túlzások, a mértéktelenség jelenléte egyféle önkritikus, szatirikus színrevitel fele nyitnak utat.