Színházak
Kolozsvári Állami Magyar Színház
- 2024/2025
- 2023/2024
- 2022/2023
- 2021/2022
- 2020/2021
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
- 2011/2012
- 2010/2011
- 2009/2010
- 2008/2009
- 2007/2008
- 2006/2007
- 2005/2006
- 2004/2005
- 2003/2004
- 2002/2003
- 2001/2002
- 2000/2001
- 1999/2000
- 1998/1999
- 1997/1998
- 1996/1997
- 1995/1996
- 1994/1995
- 1993/1994
- 1992/1993
- 1991/1992
- 1990/1991
- 1989/1990
- 1988/1989
- 1987/1988
- 1986/1987
- 1985/1986
- 1984/1985
- 1983/1984
- 1982/1983
- 1981/1982
- 1980/1981
- 1979/1980
- 1978/1979
- 1977/1978
- 1976/1977
- 1975/1976
- 1974/1975
- 1973/1974
- 1972/1973
- 1971/1972
- 1970/1971
- 1969/1970
- 1968/1969
- 1967/1968
- 1966/1967
- 1965/1966
- 1964/1965
- 1963/1964
- 1962/1963
- 1961/1962
- 1960/1961
- 1959/1960
- 1958/1959
- 1957/1958
- 1956/1957
- 1955/1956
- 1954/1955
- 1953/1954
- 1952/1953
- 1948/1949
Shahrokh Yadegari - Liam Clancy - Tompa Gábor - Mary Reich - Yolande SnaithRomok igaz menedék
- rendezőTompa Gábor
- díszlettervezőIan Wallace
- jelmezJaymee Ngerwichit
- koreográfusYolande Snaith
- zeneszerzőShahrokh Yadegari
- ügyelőBorsos Levente
- a rendező munkatársaBorsos Levente
A rendezés egyértelműen ábrázolja a keresztrefeszítés elbeszélését (legalábbis mint az egyik lehetséges történetet). Az előadás során az egyéni cselekvések sorozatából összeálló performansztól – amely meghatározatlan vágyakra utal egy metonímia révén – eljutunk a kimondottan nyugati és keresztény történet metaforikus képéig: a keresztrefeszítésig, az atya akaratának elfogadásáig. Világi megfogalmazásban, lacani terminológiát követve azt mondhatnánk, hogy az egyén megtalálja a saját útját, alaptörténetét, aláveti magát az apa törvényének és a szimbolikusnak. Az egyén képzeletvilága, a preverbális életszakaszban az anyával való szimbiotikus kapcsolata a tükör átlépése során (ez Tompánál a tűzön való átkelés a játszma végén) átalakul egy jelképes kapcsolattá, amelynek révén a nyelvhez és az apa törvényéhez kötődik.
A keresztrefeszítés előtt a férfi élete preverbális tapasztalat volt, nem volt szüksége szavakra, mivel szimbiózisban élt az anyával. Miután kilépett a képzelet világából, most belép a jelképek, az apa törvényének, az apa „nem-ének és nevének” (non/nom) világába, ahol a gyermek immár nincs egyedül az anyjával, hanem meg kell osztania a világot másokkal, mások szükségleteivel, vágyaival és félelmeivel. A szubjektum, akit tudattalan vágya vezérel, ettől fogva mindig a vágy elveszett tárgyát keresi majd, a hiányzót: azt az anyát, akit a szavak előtti életében ismert.
Amennyiben feltételezzük, hogy a tükör-stádium általi identifikáció története megfelel – még ha részlegesen is – e rendezés folyamatának, a továbbiakban már csak azt kell megvizsgálni, hogy a történet hogyan testesül meg a színészek és a színpad játékában.
Patrice Pavis
2012. 09. 19.
Az előadás hossza: 70 perc szünet nélkül