Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Jótékonysági előadásként látható Az elveszett levél

    2015. szeptember 29.
    A tavalyi színházi évad egyik legkedveltebb előadását, az I. L. Caragiale Az elveszett levél című színpadi művéből készült komédiát jótékonysági előadásként tűzi műsorára a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A produkció 2015. október 9-én, pénteken, 19 órától láthatja a közönség a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

    Az előadás teljes bevételét egy Szatmárnémetiből elszármazott (jelenleg Gyimesközéplokon élő) édesapa siketnéma kisfia gyógykezelésére ajánlja fel a társulat. A Hudák család nagyobbik gyereke, hála a szatmáriak összefogásának is, már átesett hasonló, sikeres műtéten. Most a kisöccsének van nagy szüksége a beavatkozásra, amelynek segítségével képes lesz hallani és beszélni. Minden esélye meg van ezzel a műtéttel, hogy a normál hallókra jellemző beszédkészsége kialakuljon, jól megtanuljon beszélni, beszédértése pedig a mindennapos kommunikáció megértéséhez szükséges szintre fejlődjön. A műtéthez azonban komoly anyagi feltételek szükségesek, amelyhez a most jegyet váltók is hozzájárulhatnak.

    Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire – nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.

    Vajon Caragiale volt látnok, vagy a társadalom tart ugyanott, mint 130 évvel ezelőtt?
    Rappert-Vencz Gábor és Kovács Nikolett
    Rappert-Vencz Gábor és Kovács Nikolett
    Fotó: Czinzel László
    Belépők a színház Horea úti jegyirodájában válthatók hétköznaponként 10 és 17 óra között, vagy az előadás előtt a helyszínen, a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokában. A jegyek 20 lejbe kerülnek. Emellett természetesen mindenki lehetősége szerint tehet nagyobb összegű felajánlást már a belépőjegy megvásárlásakor vagy a helyszínen elhelyezett urnákban. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon, illetve a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.
     
    Az előadás egyébként a budapesti Nemzeti Színház nagyszínpadán is vendégszerepel 2015. október 11-én, vasárnap, helyi idő szerint 19 órakor.
    a Harag György Társulat PR-osztálya

    Kapcsolódó linkek

    • Videó-ajánló

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Kisvárdai Várszínház
    • Kisvárda Művészetek Háza

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu