Hogyan született meg a Norvégminta című darab? Az egész egy ötlettel kezdődött, amikor a színház megkereste a Nézőművészeti Kft.-t, hogy készüljön egy közös előadás Scherer Péter rendezésében. „Gyulay Eszter dramaturg vetette fel, hogy olvassunk norvég kortárs szerzőket. Bele is vágtunk Eszterrel és Tasnádi István íróval. Rengeteg inspirációt gyűjtöttünk, és a végén egy norvég fjord menti kis vendégházban találtuk magukat. A szerző nagyon régi barátom, 1995-ben készítettük el az első közös fejlesztésű darabunkat. Jól ismerjük egymás észjárását, stílusát és humorát. Ez a kötelék ebben a darabban is érezhető” – mesélte Scherer Péter. „Nagyon nehéz megfejteni, mi fogott meg először engem a Norvégminta történetében. Nincsenek benne nagy drámák, sem végtelen szerelmek. De maga a tény, hogy két olyan ember köt barátságot, akik két teljesen különböző világot képviselnek, különlegessé teszi a sztorit.”

Filigrán, vitriolos humor a skandináv világban

A történet kiindulópontja, hogy Jens, Norvégia legnagyobb olajtársaságának vezetője, az ország egyik leggazdagabb embere idegösszeroppanást kap, mellette pedig életközépi válsággal küzd. A felesége elintézi, hogy egy eldugott vendégházban, egy festői fjord mellett el tudjon tűnni pár hétre. A közös teázások során Jens összebarátkozik Ottmarral, az álmodozó gondnokkal, aki egy egészen más világot képvisel, és persze fogalma sincs arról, hogy ki is a vendége. A darab harmadik szereplője Anika, a gondnok klímaaktivista exfelesége, aki azonnal közbelép, amikor felismeri, hogy ki is a vendégház titokzatos látogatója.

„Ha megkérdezik, mi az én rendezői erényem, elsőként mindig a szereposztást mondom. Az Ottmart megformáló Katona László, a Jenst alakító Kovács Lehel és az Anika bőrébe bújó Jankovics Anna telitalálatnak bizonyult. Ráadásul, ahogy rájuk nézek, egy Rejtő-regényt látok megelevenedni” – emelte ki Scherer Péter.

A rendezőtől cseppet sem meglepő, hogy a humor központi szerepet kap a darabban, de annak egyáltalán nem a harsány fajtája. „Ez nem az a térdcsapkodós vígjáték. Rendkívül finom humora van, filigránabb, vitriolos, ami jól illik a skandináv stílushoz. Ez a humor hosszú évek alatt forrt ki köztünk Tasnádi Istvánnal.”

A rendező elárulta, az volt a kérése a szerzőhöz, hogy legyen a darabban zene. A dalok pedig nemcsak aláfestést adnak az előadáshoz, hanem a történet ritmusát és hangulatát is formálják új dimenziókat hozva a skandináv csendbe. „Nem vagyok egy zenei ember, de imádom azokat a darabokat, amikben egyszer csak megszólalnak a muzsika. De nem csupán zenei aláfestésként, hanem énekelnek a színészek. Megkértem Istvánt, hogy tegyen bele négy-öt dalt. Marton Robi színész, zenész, énekes, dalszerző barátom pedig megzenésítette István dalszövegeit.” 

Alig merte kimondani, hogy a hivatása színész

Scherer Péter másik nagy rendezői erénye a jó szereplőválasztás mellett az, hogy egy nagyszerű színművész. Ahhoz azonban, hogy ezt elmondhassa magáról, nagyon sok kitartásra volt szüksége. „Addig túrtam, szántottam a földet, amíg valami kis drágakövet ki nem tudtam borítani belőle az ekével. Életem legnagyobb sikerének a három gyerekemet tartom. De hogyha a szakmai oldalt nézzük, akkor a legnagyobb sikerem az, hogy színész lettem.”

Scherer Pétert ugyanis nem vették fel a színművészetire. Elment kétszer is felvételizni, de az első rostán kiesett. „Ha nincs meg bennem az a konok elszántság, hogy megmutatom a világnak, hogy mit is tudok, akkor már rég abbahagyom. De elkezdtem dolgozni egy független társulatban, a Szkéné Színházban. Aztán egyszer csak jött egy Szentivánéji álom előadás - egyébként Mucsi Zolival innen származik a párosunk-, ami akkora siker lett, hogy azt javasolták nekem, hogy hívjam fel a Magyar Színész Kamarát, mert arra a szerepre meg fogom kapni a színművész oklevelet. Fölhívtam Jordán Tamást, aki akkor az elnöke volt a szervezetnek, és azt mondta nekem, hogy a bizottság öt tagjából addigra már négyen látták az előadást, és azonnal megkaptam az elismerést.”

A szenvedély, a hit és a kitartás meghozta tehát a gyümölcsét. De talán sokan el sem hinnék, hogy addig számtalan munkával a háta mögött is milyen nehezen merte kimondani Scherer Péter, hogy színész. „Mentem volna a Balcsira, és kiálltam stoppolni. Valaki nagy nehezen végre fölvett, és megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy szí… mérnök vagyok. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán végeztem építőmérnökként. Erre megkérdezte, hogy hol dolgozom? Bemondtam azt a hídépítő vállalatot, ahol a diplomamunkámat írtam. Erre rákérdezett, hogy ott dolgozik-e még az ismerőse? Úgyhogy ebbe jól belekeveredtem!” – meséli nevetve arról az időről, amikor még ki sem merte mondani, hogy mi is az igazi hivatása. 

Különböző színházi világok találkozása 

Bár mérnökként soha nem épített hidakat, de a humorral az emberek között már igen. Azt, hogy színész, ma már bátran kimondja, de azt még mindig csak szerényen, hogy rendező. Pedig a Norvégminta után eggyel több oka lesz erre. 

A kecskeméti színház és a Nézőművészeti Kft. koprodukciójában készült darabról vallja, ez a fúzió nagyon inspiráló volt. „Azt hiszem, a különböző színházi világok találkozása mindig jót tesz mindenkinek. Más energiák, más ritmusok, másfajta gondolkodásmódok találkoznak, és valami új születik belőle.”

A darabban a mindennapok apró konfliktusai lassan mélyebb kérdésekké sűrűsödnek. Hogyan lehet egymás mellett élni ennyire eltérő világnézetekkel, mit jelent az elfogadás, és vajon lehet-e összhangban létezni olyan világok között, ahol a csend gyakran hangosabb a szónál? Kiderül a Norvégmintából, ami nagyon skandináv, nagyon humoros, és közben nagyon is rólunk szól.