1991. április 19-én a debreceni Csokonai Színházban, a teátrum százötven éves fennállásának alkalmából mutatták be először a Légy jó mindhalálig musical-változatát. A produkció Debrecenből indult sikerkörútra, majd számos belföldi és külföldi bemutató után idén visszatér születési helyére, a Csokonai Színház nagyszínpadára. Igaz, hogy Nyilas Misi nem akar többé debreceni diák lenni, a város mégis visszavárja a Református Kollégium kisdiákját. Napjainkig érvényes a történet, melyben az iskola és a társak a kortárs társadalom tükreként sorozatos próbák elé állítja a gyermeki hitet és bizalmat, majd a diáktársakkal és tanárokkal szembeni konfliktusok végleg szétporlasztják a gyermeki lét boldog naivitását. A felnőtté válás pillanatai ezúttal az Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjainak és az iskolában oktató művésztanároknak a közreműködésével elevenednek meg. A produkció külön érdekessége, hogy az ősbemutatón és most is Dánielfy Zsolt játssza a tudomány világába menekülő, jóságos Valkay tanár urat, ő énekli a musical leghíresebb, az Élet szép, az élet minden… című dalát. Mercs János Gimesi kisdiák szerepéből azóta színművész diplomával a zsebében a tanári karba nőtte ki magát.

„Nyilas Misi szerintem olyan, mint bármely mai tizenéves, aki éli a gyerekek életét az iskolájában. Fociznak, beszélgetnek, néha lógnak az óráról. Neki is vágyai vannak, Csokonai-kötetet szeretne például venni, máskor csomagot kap, aztán ott van az is, hogy tudja, dolgozni is kellene, hogy legyen egy kicsit több zsebpénze. A darabban nem is úgy fogalmazok, hogy van a harmadik bé osztály, hanem úgy, hogy ez a református kollégium, az iskola. Ahova jár 8 meg 18 éves gyerek is. Kíváncsi vagyok, hogyan fogadja majd a közönség, amikor látják, hogy ott van egymás mellett a 120 meg a 180 centis tanuló is. Igyekeztem különben dinamikussá varázsolni azt a környezetet, számomra dübörög az élet abban a közösségben, ahol a mindennapjait éli Misi, sétál a városban, meghívják csokoládét enni a szabad délutánjain, ezek a gyerekek tudnak nevetni, viccelődni. Nagyon bízom benne, hogy ezek az áthallások megérintik majd a nézőket, s ők is látják majd, hogy ez a történet bárhol és bármikor lehetne.” (Várhalmi Ilona)