A Rendes feltámadás című Tamási novella a szerző egyik legreprezentatívabb írása. A székely „góbéság”, életforma ilyen fajta megfogalmazása az élet szélsőséges pillanataiban alkalmas lehet egy népcsoport, illetve egy világszemlélet bemutatására. E novella dramatikus szöveggé való átformálása szükségessé tesz a szövegben több dramaturgiai fordulatot is (születés, szerelem, féltékenység, barátság, szülő-gyerek viszony, halál, stb.). Egy, az élete vége fele járó ember számadása az életéről, olyan történet, mely csak az élet fontos lényegi kérdéseit feszegeti. E pillanatban már nincs szükség manírra, hazugságra, önámításra, hiszen hiányzik az ezekből fakadó érdek.

Az előadás az emberről szól, a székely észjárás és logika megfogalmazásában. Lesz kinek a mondat ismerős, lesz kinek az ember. De reményeink szerint legtöbben azok lesznek, akinek mindkettő. Nem egy vidám történetről beszélünk, de ahogy azt elmeséljük, és ahogy viszonyulunk hozzá, megmosolyogtató és ironikus, így lehetővé teszi, hogy nézőként objektív státusból ítéljük meg saját szubjektivitásunkat. Ugyanakkor egy már-már a „népszínmű” kategóriába tartozó szöveg újra teatralizálása ez, a mai színházi nyelvezetnek megfelelően.

Rendezői elképzelésem szerint az előadás egy szomorú vígjáték, és bár akad benne komikus nyelvezet és helyzet, az előadást tekintve mégiscsak egy pesszimista végkicsengésű történet ez, melyben már előre sejthető a következmény. Szándékaim szerint az előadást kiemelném a népies környezetéből, vigyázva arra, hogy ne veszítse el fiktív provinciális jellegét. A jövőjét már előre eldöntő embert mutatom be, hogy hogyan, milyen állomásokon keresztül jutott el a jelenbe azért, hogy döntést hozzon a jövőjével kapcsolatban, ami más, mint a halál. Az ismeretlen tudatos vállalása és az élniakarás szüli meg azt a szürreális állapotot, mely az előadás végét jellemzi. A mennyben sem jobb, mint a földön. És ha már dönthetek, maradjon a föld. Az előadás a döntéssel, a meghalni akarok-kal kezdődik, és közben lejátszódik egy intermezzo (születés, család, szerelem, stb.), melyből kiderül, hogy miken keresztül jutott el hősünk a döntésig. Ez a rész talán még a realitás talaján mozog. De a döntés utáni, „halál” utáni rész már az irrealitásba lép, mintegy párhuzamot vonva a túlvilági és evilági „élet” között. Túlvilági életünkben evilági szereplőink mondanak ítéletet, evilági életünk alapján, túlvilági manírokkal.

Az előadás nagyszínpadra készül, hangvétele is ennek rendelődik alá, eszközvilágában ezt az intim és lényegretörő szemléletet kell a tér viszonyaihoz alakítani. Az a fajta világlátás, melyben Énekes bácsi létezik, egy picit felülről nézi saját életét, lehetővé teszi, hogy látszólag objektív döntéseket hozzon, ezáltal „általánosítva” a problémát, és így meggyőz bennünket saját szubjektívuma valóságáról. A többi szereplő úgymond „rezonőre” ennek a szerepnek, ők teremtvén helyzetet, hogy történetünkben egyre többet és egyre színesebben tudjunk meg a főszereplőről. A bölcsesség, megfontoltság, ami Énekes bácsi döntéseit jellemzi, nem mindig tűnik helyénvalónak, de mindig értelmet és igazolást nyernek utólag.  A fent említett Tamási-történetek keretjátékát és egységes szöveggé kovácsolását a Rendes feltámadás című novella határozza meg, így az előadás szövege tulajdonképpen egy kibővített Rendes feltámadás novella-szöveg dramatikus formában.

A történet szereplői valós, életszerű figurák. Az életet bejáró férfi, annak fia, a szerető, a barát, a szomszéd, mind-mind arra hivatottak, hogy magyarázatot adjanak az előbb említett döntésre. Nem ellenségek, nem társak, hanem szükségszerű stációi a döntéshez vezető útnak. Ha nem ők szerepelnek ebben a történetben, nem ez a döntés, lehet, hogy jobb, lehet, hogy rosszabb, de nem ez. Tulajdonképpen típus-szereplőkről beszélünk, ezáltal is általánosítva, egyetemesítve a történetet beleláthatóvá tenni, hogy ami hősünkkel megesett, az hasonló körülmények között bárkivel megtörténhet. Az elfogadás, behódolás feladása is része a döntésnek, amikor a passzív jelenlét egy aktív vágyat keres, így nem szemlélői, hanem alakítói leszünk saját sorsunknak. A rezonőr-szerepek nézők számára ismerős jelenléte emeli egyetemessé, mindenki számára felismerhetővé a történetet, azonban a főhős szubjektivizmusa torkollódik „tragédiába”, mely saját életünk során bármikor bekövetkezhet.

A Tomcsa Sándor Színház társulata egy fiatal társulat, a szó minden értelmében, és így a társulat színészei közül több korosztály is hiányzik. Ilyen például a „kenyere javát már megevő” korosztály is, a bölcs, higgadt, érett és tapasztalt korosztály, akire a drámairodalom számtalan terén szükség van, és ide tartozik a Rendes feltámadás is. Fülöp Zoltán a Csíki Játékszín színésze alkalmas az előadás főszerepének eljátszására, a fent vázolt rendezői elképzelés alapján. Úgy fizikai, mint lelki adottságai képessé teszik, már-már predesztinálják erre a szerepre. Egy már megtörtént elvi beszélgetés alapján, ő is szívesen részt venne a tervezett produkcióban.

Ha járt valaki a világ bármelyik pontján egy „Isten háta mögötti” helyen, ahová a modern világ technológiai és szellemi ingerei kevésbé, mondhatnánk, alig jutnak el, akkor azt hiszem, egyetért velem abban, hogy a tervezett előadás képi világa színeket illetően nem túl gazdag és szélsőségesen képzelhető el. Ezen szélsőségek között lévő hangulatokat a világítással lehet árnyalni. Egy olyan helyszín, amely egy pár kellék, bútor kiegészítő frappáns használatával bármivé át tud változni. Egy többsíkú tér, amelyben szimultán és párhuzamosan több cselekmény is tud történni, nyilván erősítve és alátámasztva a főcselekményt, ugyanakkor technikailag lehetővé téve azt, hogy az előadás szállítható legyen. A díszletet alkotó anyagok mind ennek a természet-közeli állapotnak a sajátjai: fa, vásznak, üveg, gyertya, stb. Minden, ami a főcselekmény vonalához tartozik, a föld szintjén történik, ezzel is hangsúlyozva történetünk alapvetően földhözragadtságát, a kísérő és háttértörténetek pedig egy emelt és más dimenziót hangsúlyozó hátsó térben zajlanak. A meghalni akarok döntéssel az ég érkezik le a földre, és nem a föld megy fel az égbe, így az égben nem is viselkedhetnek másképp, csak mint a földön, ellenkező esetben nyilván másképp volna.

A jelmez a díszlet világához hasonlóan ugyancsak a hétköznapokból ismert rurális környezet sajátja, esetenként segítve az időt, időjárást és teret. Leszámítva, amikor az ég ereszkedik le a földre, ahol az ég szereplői nyilvánvalóan ellenpontként, egy teljesen más jellegű stilizált világban, stilizált jelmezben, kontrasztos színben (a földihez képest) jelenik meg, vagyis ha a földre azt mondom: fekete, akkor az égre azt, hogy fehér.

            Orbán Ferenc zenéje hangszerelése és dallamvilága miatt főként a népzenéből merít, ügyelve arra, hogy ne egy konkrét tájegység zenéjét szólaltassa meg, hanem csak jellege legyen inkább népies. Alapvetően a zene az atmoszférateremtést és a dramaturgiai pontok hangsúlyozását hivatott szolgálni. Fő hangsúlyokat kap a cimbalom és a hegedű játéka, két hangszer, melyeknek hangja alkalmas egyéni, lelki rezdülések hangsúlyozására, és az előadás hangulatvilágának szerves részesei lehetnek.

A színpadi mozgás (Lőrincz József koreográfus elképzelésében) leginkább a két szereplő-világ (föld-ég) különválasztását hivatott erősíteni úgy, hogy jellegében és ritmusában is különbséget tesz. Nem célja az előadásnak a néptánci motívumok megjelenítése és felhasználása, hiszen már maga a néptánc is egy stilizált mozgássor és érzetem szerint a stilizáltság stilizálása érthetetlenné tenné a történetet.

Az előadás beharangozásakor annak világát szeretnénk hangsúlyozni a reklámok,  plakátok, szórólapok, műsorfüzetek tervezésekor. Színházunk állandónak mondott designere, Kiss Emőke alkalmas arra, hogy a rendezővel közösen gondolkodva egy valós reklámfelületet hozzon létre, ami az előadásról szól és nem pusztán egy marketingfogás.

Utóélet

Említettük már, hogy előadásunk célja egy kisebb közösség életét és problémait bemutatni a szélesebb közönségnek, ezért nem csak a környékünkön szeretnénk játszani a produkciót, több erre alkalmas színházi térben, hanem a tágabb értelemben vett közönségnek is. Ugyanakkor egyfajta szakmai megmérettetést is szánunk ennek az előadásnak.